Ez az egyszerű kérdés mindenre kihat a krónikus hátfájdalmaktól kezdve az olyan segítő, a közösséget szem előtt tartó viselkedésformák kialakulásáig, mint az együttérzés és az empátia.
A tudósok még mindig nem tudják, miért lettek „őseink” kétlábúak
A két lábon járás, az úgynevezett „egyenes járás” volt a feltételezések szerint őseink egyik legnagyobb eredménye. Csontvázunk szinte minden részét érintette a négykézláb járásról az egyenes járásra való átmenet. Ezek az adaptációk magukban foglalták a lábfejben, a csípőben, a térdben, a lábakban és a gerincben lévő csontok igazítását és átméretezését.
A két lábon járás képessége jelentős testi és lelki változásokhoz vezetett.
Azonban az tény, hogy a fosszilis koponyákból láthatjuk, hogy az előember agya méretének gyors növekedése nem sokkal azután következett be, hogy elkezdett egyenesen, azaz két lábon járni.
Testünket megviseli a két lábon járás
Az emberi gerinc két előrehajló görbülettel rendelkezik a nyak és a hát alsó részének magasságában, amelyek biztosítják a test súlyának és a nehéz fejnek a mozgások során történő elviseléséhez szükséges rugalmasságot.
Az emberi járás több izom és ízület koordinációját igényli a lábak egyidejű, periodikus mozgásának, a testtömeg támogatásának és a dinamikus stabilitás megőrzésének érdekében. A két lábon járás következtében a hátizmokra nagy megterhelés jut, és a gerincoszlop hátrafelé hajlása a porckorongokat is megviseli.
Szülési csatorna beszűkülése
A négylábúságból kétlábúvá való evolúció során a medence egy széles és lapos nyeregformává alakult át, amely lehetővé teszi a lábizmok rögzítését és a test stabilitásának javítását. Ez azonban a születési csatorna súlyos beszűkülését eredményezte, ami megnehezítette a születési folyamatot, és a modern korban a világ egyes részein a nők szülés közbeni halálozási arányának vezető oka.
Mindezek egybevetve talán mégis megérte az előembernek felegyenesednie…
Legutóbbi hozzászólások