BEJELENTKEZÉS: 06 70 / 326-7821 TÉRKÉP

– A kezelés nem alkalmazható:

  • előrehaladott csontritkulás,
  • előrehaladott, súlyos köldök illetve lágyéksérv,
  • daganatos megbetegedésben szenvedőkön,
  • fertőző megbetegedés,
  • lázas betegség, influenza esetén.

– 75 éves kor felett a kezelés nem javasolt. 65 év feletti nők esetében 1 évnél nem régebbi csontritkulási leletet kérünk az esetleges spontán sérülések elkerülése érdekében.

Tapasztalataink alapján a problémák jelentős része 3-5 kezeléssel teljesen meggyógyítható. Azonban nem minden esetben! A kezelések eredményessége mindig a tapasztalatokon alapul. Sok esetben már az első egy két kezelés a tünetek jelentős csökkenését eredményezi, de sajnos vannak komolyabb, súlyosabb, “elhanyagoltabb” problémák, ahol sajnos már néhány kezeléssel többre van szükség a gyógyuláshoz.

Gyakran találkozunk azzal a tévhittel, hogy gyulladás esetnén nem alkalmazható manuálterápiás kezelés. Először meg kell várni, hogy lemenjen a gyulladás. Ez egyáltalán nem igaz. Minél hamarabb kezdjük el a kezeléseket általában annál nagyobb hatékonysággal tudjuk gyógyítani a beteget. Nem érdemes várni, mert az az általános tapasztalat, hogy egyre jobban begyullad és egyre nagyobbak lesznek a fájdalmak.

A kezelés átlagosan kb. 20 percet vesz igénybe, azonban az első alkalommal történő állapotfelmérés miatt a kórelőzmény függvényében ez több is lehet. Egy további kontroll kezelés pedig a már ismert kórelőzmény és állapot függvényében pedig kevesebb is lehet.

Életünk végéig tartó eredményt sajnos mi sem tudok garantálni. Ilyen nem lehetséges, hiszen minden nap terheljük használjuk a vázrendszerünket. A terápia segítségével a vázrendszerben igyekszünk visszaállítani, vagy megközelíteni a szimmetrikus állapotot, azonban a mindennapi életünkkel, munkákkal használjuk, terheljük a vázrendszerünket. És amit használunk az használódik, ami el tud csúszni, vagy ami már elcsúszott egyszer az el is csúszik idővel. De ez teljesen természetes folyamat. Rendszeres, optimális esetben 3-4 havonta, panaszmentesség esetén maximum fél évente karbantartó kezelésekkel (ilyenkor általában csak 1-2 kezelés javasolt és nem kell teljes terápiát végigcsinálni) több éves, sok ezer kezelés tapasztalatai alapján az elért eredmények hosszútávon évek, -évtizedeken át fenntarthatóak, a fájdalmak, tünetek kialakulása nagy mértékben csökkenthető.

A kezelés önmagában véve teljes mértékben fájdalom mentes. Egy egészséges embernek semmilyen fájdalmat nem okoz. Sok esetben már sajnos a jelentős fájdalmak, a már kialakult súlyosabb szövődmények kényszerítik rá az embereket, hogy nem a fájdalmat, -tüneteket kellene csillapítani, hanem a fájdalom kiváltó okát szeretnék megszüntetni és ilyen állapotban, nagy fájdalmakkal keresnek fel bennünket. Azt gondolnánk, hogy ilyen esetekben a kezelés során jelentős fájdalom tapasztalható majd. Az általános tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a vártnál jóval kevesebb fájdalom érezhető és ezek is többnyire csak egy pillanatig tartanak.

Nagyon sokan mondják el a kezelést követően, hogy “sokkal rosszabbra számítottam”, illetve: ” a napi fájdalmaimhoz képest ez elenyésző volt”. Sokan halogatják a bejelentkezést, mert félnek a vélt fájdalmaktól, aztán szinte mindenki azt mondja kezelés után, hogy miért nem hamarabb jelentkezett be…

Nem. A kezelés végig zárt ruházatban történik. Javasolt zokni, hosszú nadrág és rövid vagy hosszú ujjú felsőrész. (ujjatlan póló nem javasolt). Nyáron is légkondicionáltak vagyunk a rendelőben. Esetleges nyári öltözetet át lehet cserélni kezelés előtt.

Igen. Sőt! Sok tízezer kezelés tapasztalatai alapján a hozzánk forduló diagnosztizált , vagy akár kiszakadt porckorongsérvben szenvedő betegek 80-90%-át tudjuk gyógyítani. Mindenképpen érdemes minél hamarabb megpróbálni gyógyítani a porckorongsérvet, mert az operáció és a további súlyosabb szövődmények kialakulása igen nagy számban elkerülhető!

Részletesebben a Gerincsérv menüpont alatt

A tapasztalatok azt mutatják, hogy igen. A megoperált gerincsérvek jelentős részénél idővel újabb problémák, fájdalmak, sérvek alakulnak ki. Ennek oka, hogy az operáció csak tüneti operáció és nem állítja vissza a szimmetriát a vázrendszerben, ezáltal a beteg állapota tovább romlik. Tapasztalataink szerint az operáció területe nem mindig regenerálható, azonban a vázrendszer többi részében a szimmetria még gyönyörűen visszaállítható és a további romlási folyamatok, súlyos szövődményes elváltozások megállíthatóak és eredményesen gyógyíthatóak.

Sajnos minél több operáción esett át valaki annál kevesebb az esélye, hogy gyógyítható. 3 porckorongsérv operáció után már semmilyen manuálterápiás kezeléssel nem lehet megállítani a romlási folyamatot.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy 75 éves kor felett már általában jelentősen romlanak a kezelés alkalmazhatóságának lehetőségei ezért a kor előrehaladtával egyre kevésbé javasolt.

Nagyon fontos, hogy ha rendszeresen karban tartjuk a vázrendszerünket, ahogyan azt a régi világban több száz éven keresztül tették az emberek, akkor idősebb korunkra nem alakulnak ki azok a vázrendszeri megbetegedések, melyekben a mai világban az emberek nagy része szenved.

Scroll Up