Az Isiász igen hatékonyan és eredményesen gyógyítható.
Az isiászt (Lumboitid Isiász), vagy más néven ülőideg zsábát a lumbális alsó gerincszakasz különböző degeneratív elváltozásai okozzák, mint például a porcrés, -gerinccsatorna szűkülete, csigolya elcsúszás, -lystesis, spondylosis -gerinckopás, a porckorongok előboltosulása, -protrusio, vagy akár súlyosabb esetekben porckorongsérv, -gerincsérv kialakulása, Összefoglalóan a medencéből kiindulóan, a csípő, -fartájon át a lábon végig akár a lábujjakig terjedő különböző zsibbadások, a láb különböző területeinek érzéketlenségét és lábba sugárzó fájdalmak tünetegyütteseit jelenti, mely legsúlyosabb esetben akár bénulásig is terjedhet.
A fentiek alapján az isiász nem önálló betegség, hanem a lumbális gerincszakaszon kilépő lábvezérlő és ülőidegekre ható fizikális kompressziós benyomódás következménye. Az isiász a tünetei az első jelentkezésekor, a betegség kialakulásának elején általában néhány hét alatt, spontán oldódik. Ilyenkor a beteg a házi, vagy szakorvostól konzervatív kezeléseket, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszeres kezeléseket kapnak, a fájdalmakat igyekeznek elviselhetőbbé tenni.
Azonban ha az isiász kezelés nem a kiváltó okot igyekszik megszüntetni, az később további súlyosabb szövődmények, akár többszörös porckorongsérv kialakulásához vezethet.
Leggyakoribb tünetei kezdetben csak farizomba, keresztcsontba, medencékbe, csípőkbe, forgókba, vagy farokcsontba kisugárzó fájdalmak, melyek nem minden esetben társulnak derékfájdalmakkal. Az L4-5 porcrésből kiinduló lábvezérlő ideg gyöki kompressziója általában egyáltalán nem okoz nyilalló derékfájdalmat. Sokan elmondják, -de hát a derekam egyáltalán nem fáj. Gyakran jelentkeznek például alhasi, nőknél nőgyógyászati jellegű fájdalmak, melyeknél a szakorvosi kivizsgálások után minden negatív. Későbbiekben fokozatosan húzódik le a fájdalom comb hátsó részén kezdetben csak combközépig, majd sok esetben egyre lejjebb, végig egészen a lábujjakig. Gyakoriak az igen erős, nyilalló, hasogató fájdalmak, égető érzések, sokan elmondják, mint ha zokni lenne a lábukon, vagy éppen annyira érzékeny a bőrfelület, hogy a nadrágot sem bírják elviselni magukon. Gyakori tünet továbbá a combok külső, laterális felületének érzéketlensége, zsibbadása lábujjak, lábfej, zsibbadása, -érzetkiesése, -fájdalma, csapódó láb szindróma, láb térd alatti szakaszának fájdalmai.
Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy szinte minden kialakult isiász gyógyításának szükségességét többnyire hosszú ideje fennálló, egyre erősödő, állandósuló, de nem nyilalló derékfájás előzött meg. A szervezet régóta „jelzett”, hogy gond van, és ha nem csinálunk vele „valamit”, annak komoly következményei lesznek. 2002 óta elvégzett sok ezer sikeres isiász kezelés tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy a Gerincgyógyító Manuálterápia segítségével igen hatékonyan lehet a probléma kiváltó okát megszüntetni és szimmetriába visszaállítani a vázrendszer teljes egészét. Általában már az első kezelést követően jelentősen csökkennek a kínzó fájdalmak. Ilyen probléma megélése esetében javasolt a lehetőleg hamarabb elkezdeni az isiász gyógyítását, szakszerű kezelését! Ennek az, az oka, hogy a tünetek kialakulása elején sokkal hatékonyabban lehet megállítani az egyre súlyosbodó folyamatot és megszüntetni a fájdalmakat. Sajnos a fájdalomcsillapító, izomlazító gyógyszerek, injekciók alkalmazása nagyon veszélyes. Mindamellett, hogy súlyos mellékhatásokkal járhatnak, a hatékony és hosszú távú isiász kezelésén semmit nem segítenek, csak a tüneteket igyekeznek enyhíteni, átmenetileg kikapcsolni.
Azonban attól még, hogy a problémáról nem veszünk tudomást és az isiász gyógyítását halogatjuk, ideiglenesen a jelzésrendszert, vagyis a fájdalmat kikacsolták, az még ott van. Attól, hogy leverjük a falról a tűzvédelmi szirénát, mert borzasztó hangosan szól és nem hagy minket dolgozni, attól még jön a tűz!!! Azért jelez, vagyis fáj, hogy ne terheljük erőteljesen. Tapasztalatok szerint a tüneti kezelések nagyon gyakran nemhogy gyógyítanának, hanem idővel a problémák súlyosbodásához, további súlyos szövődmények kialakulásához vezethetnek.
JAVASOLT ÖLTÖZET – ELLENJAVALLAT
„Kedves Balázs!
Alaposan végiggondolva az isiászom történetét, úgy gondolom, hogy az első figyelmeztetést 2009. júniusában adta a szervezetem, amikor is a bal térdem szinte egyik óráról a másikra gyakorlatilag használhatatlanná vált kereken egy hét időtartamra. A gyulladás és a vele járó fájdalom erre az időszakra gyakorlatilag mozgásképtelenné tett. Elmúlt, orvos is látta, táplálék kiegészítő szedését javasolta. Mintegy három hónappal később szinte naponta változó erősségű derékfájás jelentkezett, a bal combizomzat enyhe zsibbadásával és nehéz járással. Ezt a nehéz járást úgy tudom pontosítani, hogy akaratlagosan kellett vezényelnem a bal lábam mozgását. Járás közben talán száz méterenként meg kellett pihenni. Fájdalomcsillapítót szedtem.
Ez év januárjában a fájdalmak oly mértékben fokozódtak, hogy a háziorvosunk egy sor vizsgálatra küldött el. ( rtg. UH, csontizotóp vizsgálat, teljes körű labor, valamint a karcinóma kezelésem okán, soron kívüli urológiai vizsgálat) A vizsgálati eredményeim jók, az orvosi vélemény ideg becsípődés. Felírtak izomlazítót, valamint egy erős fájdalomcsillapítót. A gondom csak annyi volt, hogy nem nagyon tudtam járni, nem tudtam pihenni, fotelban ülve kínlódtam át az éjszakákat és egyre nehezebben tudtam megmozdulni. Miután a fájdalom elviselhetősége miatt folyamatosan növelni kellett a fájdalomcsillapító adagot, arra az elhatározásra jutottam, hogy az interneten keressek tanácsot a magam számára. A keresőbe beütöttem az „ischias lumbágó” fogalmat és a kereső több száz találatot jelzett, én az első helyen megjelenő gerincgyogyito.hu honlapot nyitottam meg és elolvastam a honlapon talált anyagokat, majd bejelentkeztem az első kezelésre.
A rendelő előterében várakozva egy általam fel nem ismert régi munkatársam szólított meg és elmondta, hogy a felesége valamilyen ok miatt nem tudta a nyakát forgatni és a 2-3 kezelés után ez az állapot megszűnt, tehát a kezelés eredményes volt. Az ismerősöm felesége után következett az én kezelésem, ami közben és utána nagyon korrekt tájékoztatást kaptam arról, hogy jelentősebb javulást állapotomon várhatóan a 4. kezelés után fogok érezni. Az előrejelzés jó volt, minden kezelés után javult az állapotom, a harmadik kezelés után abba tudtam hagyni a fájdalomcsillapítók szedését és ismét legalább az ülve végzendő munkámat is el tudtam látni. Az 5. kezelés után a lábam zsibbadása és a combizom fájdalom megszűnt. Dicsekszem: március közepén egy baráti társasággal bejártuk Prágát! Ma már csak két – három havonta igénylek egy-egy állapotfenntartó kezelést.
Én nagyon örülök, hogy Menyhárt Balázs gerincgyógyítóval találkozhattam 66 éves koromban.”
Tisztelettel: N. Sándor, okl. mérnök, felnőttoktatási szakértő
„Annyira fájt a hátam, hogy ülni is alig bírtam. Bármilyen mozdulatkor éles fájdalmam volt. Úgy éreztem, hogy az izmaim teljesen be vannak feszülve. Hiába próbáltam kihúzni magam, kipárnázni a derekam, nem segített. Aludni is alig bírtam, akárhogy feküdtem fájt. Minden mozdulat, vagy nyújtózásnál éles fájdalmat éreztem.
Az első kezelés után nagyon jól éreztem magam, hogy fájdalom nélkül tudtam mozogni, de egy pár nap után vissza tért a fájdalom, ami fokozatosan csökkent. Már az üléskor nem jelentkezett a fájdalom, csak mikor mozgattam, nyújtóztattam a hátam. A második kezelés után a hatása még tovább tartott, és azt vettem észre, hogy ha mozogtam nem fájt. A harmadik kezelésen csak most voltam, de mintha kicseréltek volna. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen elmúlik a fájdalom, mert már elég régóta halogattam a dolgot, és csak akkor mentem a kezelésre, mikor már tényleg kibírhatatlan volt. Kár volt addig várni vele, amíg ilyen komoly problémát okozott.”
Köszönettel: Gimesy Piroska
Címkefelhő: isiász kezelése, isiász gyógyítása